Álarcainkat nem viseljük egymás előtt.
2010 június 13. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Bulizni voltunk, régi cimborák. Nem találkozunk túl gyakran, de egyszer évente, együtt töltünk egy hétvégét. Először kirándulunk, nem megereltetőt, mert nem mindenki tud úgy gyalogolni, mint az én kis családom. Minden évben ugyanazt a túrát járjuk végig, ugyan ott állunk meg. Mindenki ismeri a másik jó és rossz oldalát, már nem akarunk másnak látszani, mint akik vagyunk valójában. Álarcainkat nem viseljük egymás előtt. Literes sört iszunk palckból ( a gyerekek nem), frissen sűlt, házi kenyeret majszolunk hozzá, zenélünk. Nem sietünk a túrán, beszélgetünk. A nagyobb kamasz gyerekek nem jönnek már erre a túrára, már a saját barátaikkal akarnak lenni. A mi gyerekünk a legkisebb, ő még jön velünk. Délután a fiúk főznek. A hús kora egyes arányban áll az elfogyasztott alkohol mennyiségével. Nem alkoholista senki, csak elengedjük magunkat, mert néha el kell lazulni. Röhögünk, régi történeteinken, de a máról senki sem beszél szívesen. A ma feszültségeit, munkahelyi problémáinkat, munkanélküliséget, nyomasztó dolgainkat, beosztásinkat, leosztásinkat, gyötrő gondolatainkat otthon hagytuk. Az étel megfő, élvezzük az ízeket hozzá a bort, jönnek a történetek……..Nem nevetünk , fetrengünk a röhögéstől, amikor előjönnek a régi viccek. A gyerekeink már megszokták, hogy ilyenkor eszementek vagyunk. Mert, néha nekünk is jár ez, levenni az álarcokat, melyek hozzátapadtak arcunkhoz, olyan szorosan, olyan fájdalmasan. Másnap még együtt töltjük a napot, elindulunk együtt a szállásról, együtt megebédelünk, még jót beszélgetünk, azután irány haza. Mire hazaérünk már mindenki hordja újra álárcát, szükségünk van rá, hogy teljesíteni tudjunk ebben a világban….
Minek piszkálni a holnapot, a jövő évet és távoli tekervényeit az életnek? Elégedjünk most meg azzal, ami van, melegedjünk tüzénél, amíg lehet, kaparjuk ki hamujából, ami édes és élvezhető, a többit pedig hagyjuk az enyészetnek, mert arra való.Fekete István
Pusz :
Sandybandi
Az élet…
2010 május 15. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Néha pillantok alatt lejátszódnak apró drámák körölöttünk….
A tesóm, ki 34 éves, elvált, jó beosztású, igazán jó csaj. Őt valaki vagy szereti vagy utálja, modora időnként hagy némi kivánni valót maga után. Én nem tudom nem szeretni őt, tudja, hogy bármit is csinál soha nem fordulok el tőle. Sokszor nem értek vele egyett, de nem tudok neki hátat fordítani a legnagyobb hülyeségében sem. Így magunk között nem mindennapi ember nem mindennapi hülyeségekkel.
Anyukám és én abban megegyeztünk, hogy neki soha nem lesz gyereke (na meg férje sem). Még egy ilyen őrült nincs, ebből indultunk ki.
Van még egy ilyen, és ők találkoztak is. Eleinte úgy fogadtuk ezt a fiút, hogy na ez is elmúlik majd, de még mindig együtt vannak. A tesóm semmit nem csinál szokványosan, persze a szerelme sem. Találkoztak és pár hónap után úgy gondoltak, hogy pont egymáshoz valók, nincs min gondolkozni, már benne vannak a korban össze is fognak házasodni, de a gyerek projctbe már belefognak . Hiszen, ha körbenézünk magunk körül, erre a projectre legalább 2 évet szánni kell manapság. Megjegyzem nálunk ez 7 év volt. Nekidurálták magukat és össze is hozták azon nyomban a gyereket. Először nagyon meglepődtek, de azután mérhetetlenül örültek. Mi , amikor bejelentették a hírt előszőr csak néztünk ki a fejünkből, azután mi is örültünk.
Ennyi, elvetélt, elveszítette a magzatot…..
A legszőrnyübb a dologban, hogy talán soha nem láttam rajta, hogy annyira akart volna valamit (valakit), mint ezt a gyereket…
„Az Élet olyan, mint egy hímzett terítő, amelyet alulról nézünk. Mi látjuk az összekuszálódott, sokszínű, értelmetlennek tetsző fonalakat. Isten pedig látja fentről a mintát.”
Pusz:
Sandybandi
Tavasz van…
2010 április 27. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Boldog vagyok. Hazajöttem (emberi időben) a munkahelyemről. Készítettem öntött salátát a lányomnak. Ettünk , pihizünk. Most dicsekedni fogok, olyannal , amit nem én értem el , persze tettem én is érte, de ez a lányom dicsősége. Felvették 6 osztályos gimibe, matemetika tehetséggondozó osztályba. Kérdezhetitek , kitől van a matek véna. Ez bizony anyósomtól van. Férjem sem buta, én sem matekból, de egy matekos osztályba meghalnék! A lányom imádja, ez volt az álma, és sikerült. Köszönhető ez “ragyogó” osztálytarsainak, akik képesek bántani azért , mert nagyon jó tanuló. Sajnos a másságot nem díjazzak, bármilyen irányba is tér el valaki. Bár néha én is csodálkozom, milyen teljesítményekre képes a lányom..
Már 12 éves, kb 160 cm magas és 38 kg. Hosszú szőke haja van, és úgy néz ki egy két lábon járó Barbie baba. Néha rácsodálkozom, hogy is nőhetett meg ilyen hamar? Hiszen pár éve még olyan kicsi volt.
Ötödik elején kezdték kifogni a gyerekek, először nagyon rosszul esett neki, lestéberezték… Én is próbáltam elbeszélgetni szülőkkel és az osztályfőnökkel, javult is a helyzet. Megbeszéltem vele, hogy ezzel a helyzettel is szembe kell néznie, mindig is 6 osztályos gimibe vágyott, ez a helyzet megerősítette abban, hogy el akarjon menni az iskolából. Persze megfordult a fejemben az is, hogy eljövünk az iskolából, de közös beszélgetés során abban maradtunk, hogy meg az ötödik és hatodik osztály ott járja.
Sajnálom, de nem tudom megvédeni sok mindentől, főleg az irigyek ellen nem tudok semmit tenni. Szerintem neki egy életen át szembe kell ezzel néznie, és ezt meg is beszéltük.
Tudod, az életben nem csak szép dolgok vannak, látod, a csapat sem mindig nyer, hanem előfordul, hogy néha kikap. Tehát az öröm és a fájdalom sokszor együtt jár, és mindkettővel tudni kell jól bánni. (Csernus Imre)
Itt a tavasz is. Végre! Csodálatos képeket készítettem! Érdekes dolog ez, süt a nap és könyebbé válik minden. Bízom benne, hogy a lányom több hasonló gyerekkel fog találkozni, olyanokkal , mint ő maga!
Pusz:
Sandybandi
Kíváncsika vagytok rám egyáltalalán….
2010 április 15. | Szerző: Sandybandi
Sziasztok!
Kissé szégyenlősen beköszönök. Igen itt hagytam csapot papot és eltüntem. Hiányoztatok nagyon. Azután már csak simán szégyeltem magam, hog így eltüntem. Visszafogadtok még, kiváncsiak vagytok még rám? Rá sem néztem a blogomra, ma benézek és mit látok van még aki benéz és hiányol, hogy talán írok. Írok magamról, fájdalmakról örömökről. Erről a rongyos kis életemről, félelmeimről, bolondságaimról, vágyaimról álmaimról. Elvégre 2 évet kell bepótolnom. Kíváncsika vagytok rám egyáltalalán….
Elkezdhetek mesélni?
Pusz:
Sandybandi
A gondolat nem vész el csak…
2008 október 20. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Régen jártam itt, nagyon régen. Bár időnként elfogott a vágyódás, de nem jöttem ide. Más blogokba benézegettem, de az enyémre rá se néztem. Pedig annyi minden történt velem. Jó és rossz dolgok, csak valahogy nem tudtam a gondolataimat összeszedni, hogy le is írjam őket.
Gyakran túl gyorsan élünk, nem látjuk a száguldásban az utat szegélyező tájat és nem vesszük észre a kezüket felénk nyújtó embereket.
Pusz:
Sandybandi
Konklúzióként azt vontuk le, hogy a Batmen jelmez viselése, még nem ad különleges képességeket a viselőjének.
2008 május 22. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Gyermekkorom egyik meghatározó könyvélménye volt
Macourek : Jakub és a kétszáz nagyapa
Nem hagyományos mesék találhatók a könyvben. Átjön a könyvből az író, aki cseh abszurd humora, történetei meghökkentőek, és mulatságosak egyben. Akik nem szeretik a hasonló könyveket, az tuti azt mondják rá, hogy borzasztó. Aki tudja élvezni, elképzelni a lehetetlen jeleneteket az nagyon jól szórakozik ezeken a meséken. Nem kicsi gyerekeknek való, olyan 9 évestől tudják szerintem értékelni ezt a könyvet. Ez a könyv még ma is része könyveimnek (a sok-sok hagyományos mesekönyvvel együtt, Benedek Elek, Grimm mesék … stb). Alíg vártam, hogy meegismertessem ezt a könyvet a lányommal. Sokszor olvasok belőle ma is, jókat nevetünk a képtelen történeteket, amik oltástól félő vizilóról, Barborkáról, aki elveszíti a fogait, a rosszul rajzolt tyúkról, az éneklő vízcsapról szólnak. A címadó mese egy kisfiúról szól, aki nagyon magányos. A nagyapjával él, akit elültet és pontosan 200 nagyapát szüretel le a nagyapa bokorról. A nagyapák ezután beosztják, ki főz , ki gondozza a kertet és ki játszik Jakubbal, aki így már nem magányos.
Ez a könyv csak bevezetés volt, mert nem erről akartam írni, csupán eszembejutott, hogy bizony imádtam ezeket a képtelen történeteket (ma is imádom)! A lányom egyik osztálytársa – aki a pénzt akarta a múltkor gyűjtögetni a gyerekektől, lovasklub címen – most azt találta ki, hogy sellő lesz , ha víz éri. Valami mesét adnak az egyik tévéadón (ami nekünk nincs), ennek alapján találta ki ezt a gyerek. Szóval sűrűn sellővé változik, pikkelyesedik. Ez még nem lenne baj, sőt az sem, ha ezt játszák a suliban, hogy ők sellővé változnak, de ez a kislány teljesen elhiszi ezt. Sőt délutánonként újabban felhívja osztálytársait, hogy éppen most változott át. Képtelen meséket is kitalál. Amikor erről beszéltünk a lányommal, csak azt kérdeztem, ennek a Nikinek nincs elfoglatsága délután, vagy iskolán kívüli barátai, akival eltöltheti az idejét. Véleményem szerint ez a kislány nagyon magányos, legalább annyira, mint Jakub volt a mesében a nagyapja mellett. Így délután hívogatja az osztálytársait és képtelen történeteket talál ki. A tesómnak is mesélt a lányom Nikiről, aki tömören csak annyit mondott, hogy őrültekkel ne játszál. Azért én nem mondhatom ezt, de megbeszéletm a lányommal, különösen amiatt, hogy Niki amikor a pénzes történetre kérdeztem rá, hazudott nekem, úgy hogy még a szeme sem rebbent. Konklúzióként azt vontuk le, hogy a Batmen jelmez viselése, még nem ad különleges képességeket a viselőjének.
Illúzióink, álmaink elrejtik előlünk lelki és szellemi szegénységünket, amelyet nem szívesen fogadunk el. Azokat a lelkesítő álmokat, amelyek alátámasztják és ihletik életünket, néha nehéz megkülönböztetni azoktól az álom-barikádoktól, amelyek csak menekülő kitérést és ábrándozást jelentenek.
Még azt is mondtam, hogy ezt a Nikit igen nagy képzelőerővel áldotta meg a sors, amire lányom, úgy reagált, hogy anya, a suliban még sem tudja használni egyik tantárgyban sem. Ami nagyon igaz, ebben az esetben.
Mindenki úgy él ahogy tud, nem úgy, ahogy szeretne. (Móricz Zsigmond)
Pusz:
Sandybandi
Egy szakadékot nem lehet két részletben átugrani
2008 május 20. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Pár fotó egy függőhídról, ami a Mátrában van:
Szakadék láttán van aki a mélységre gondol, van aki a hídra.
Egy szakadékot nem lehet két részletben átugrani.
Pusz:
Sandybandi
A gyerek mitől legyen egy megtáltosodott zseni, mert a gének azért csak számítanak.
2008 május 19. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Az ember jót akar a gyerekének, ugye? Mindenből és ebben nem köt kompromisszumot, ha a fene fenét eszik is.
Vasárnap este Zsuzsa barátném hívott fel, hogy hétfőn menjünk el vásárolni egy kicsit. Mivel semmi jónak elrontója nem vagyok hagytam rábeszélni magam. Hétfőn reggel jött az SMS, hogy lánya Debi (Dedora becézve Debi) már megint belázasodott. Ez olyan hétfői betegség, fejfájás, hányás, láz….. szóval már sok mindent produkált hétfőnként Debi. Sajnálom a kislányt, általános iskolában másodikos, de már most matektanárt járatnak hozzá, mert a gyerek olyan szinten nem boldogul a matekkal. Hozzáteszem a gyerek emeltszintű matek és informatika osztályba jár! Persze Zsuzsika barátném a matektanárt magyarázva mondta nekem, hogy hát “sem én sem az apja AlBundy nem voltunk egy matekzsenik”. Bennem rögtöm egy kérdés ötlött fel, hogy akkor minek adtátok matek tagozatra, ha előreláthatólag tudtátok, hogy bajok lesznek. A múltkor Zsuzsa barátném kérdezte, hogy én mit csinálnék ebben az esetben, a gyerek rühelli ezt a matektagozatot. Hát én sűrgősen átvinném egy normál osztályba, nyilatkoztam. Ő azonban hagyta, mert nehogy má, a gyereket kudarcélmény érje. Inkább szenvedjen ebben az osztályban. Így Debike minden héfőn valamilyen új betegséggel rukkol ki, persze már otthon nincs semmi baja. 
Ha valamit szívvel-lélekkel csinálunk, akkor megsokszorozódik az energiánk, szinte kifogyhatatlanná válik. De ha kételyeink vannak, és nem vagyunk biztosak a dolgunkban, akkor szorongani kezdünk. Az a fizikai és érzelmi energia, amelyet a szorongás emészt fel, elképesztő mértékű.
Így végigjárni az iskolát, hát nem is tudom…… Különben meg őszintén csodálkozom, hogy szülők mit várnak a gyerektől, mert ha ő maguk gyengék voltak valamiből, a gyerek mitől legyen egy megtáltosodott zseni, mert a gének azért csak számítanak.
Más: Túl vagyunk a lányom névnapján, kerti parti miegymás. Gyönyörű görkorit kapott, védőfelszerlésekkel.
Végre a férjem is belátta, hogy nem úgy tudja megvédeni egy balesettől, ha nem vesz neki görkorit (ha már ennyire szeretne). Évek óta vágyik rá, de a férjem eddig hajthatatlan maradt, amit egyik részről megértek. Különben is a múltkor amikor Dórika barátnőjénél volt a lányunk, a Dóri görkorijával a lábán siklott felém nagy boldogan. Gondoltam is, hogy ennyit erről….
Túl közel ültetett fák elsatnyulnak, sőt egymástól elhajlók lesznek, tiszteljük szeretteink egyéniségét és biztosítsuk számukra azt az életteret, amely szükséges fejlődésükhöz.
Pusz:
Sandybandi
Ez a lépcső nagyon tetszik.
2008 május 13. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Itt vagyok ragyogok, ami persze nem igaz, mert nagyon elfáradtam. A hétvégén a Mátrában kirándultunk, de mivel most eltunyultam egy kissé, így eléggé elfáradtam a sok gyaloglástól. Az idő gyönyörű volt és minden nagyon jól sikerült. Pár kép a kirándulásról:
Ez a lépcső nagyon tetszik. Miért? Az emberi építmények, amikor magukra maradnak a természet részévé válnak. Ez a lépcső is valamikor vezetett valahova, ma már az enyészeté….
“Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük.” (Maya Angelou)
Pusz:
Sandybandi
2010 szeptember 2. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Már megint elhanyagoltam ezt a helyet, kifogás mindig van miért, nincs időm… stb..
A nyár az úgy múlt el, mint egy pillanat, huss és vége….. Most voltam először Törökországban, de ez a nyaralás nem volt hasonlítható semmihez. Amikor élvezed minden percét az elsőtől az utolsóig, és azt éreztetik veled, hogy Te vagy a vendég és igen, ez a sik földi jó érted van. Ezt én még soha nem éreztem, meg kellett érnem 42 évet és elutaznom Törökországba, hogy átéljem ezt is. Persze hozzáteszem azt is, hogy fiatalabb koromban én is más voltam, most ennyi idősen már sokkal jobban élvezem az életet, a pillantokat, nyugodtabb is vagyok, már nem akarok egyszerre mindent. Nem akarok görcsösen dolgokat, azt vallom, ha az enyém kell, hogy legyen az enyém is lesz.
Oldal ajánlása emailben
X