Az élet…

2010 május 15. | Szerző: Sandybandi |

 Helló!

Néha pillantok alatt lejátszódnak apró drámák körölöttünk….

A tesóm, ki 34 éves, elvált, jó beosztású, igazán jó csaj. Őt valaki vagy szereti vagy utálja, modora időnként hagy némi kivánni valót maga után. Én nem tudom nem szeretni őt, tudja, hogy bármit is csinál soha nem fordulok el tőle. Sokszor nem értek vele egyett, de nem tudok neki hátat fordítani a legnagyobb hülyeségében sem. Így magunk között nem mindennapi ember nem mindennapi hülyeségekkel.

Anyukám és én abban megegyeztünk, hogy neki soha nem lesz gyereke (na meg férje sem). Még egy ilyen őrült nincs, ebből indultunk ki.

Van még egy ilyen, és ők találkoztak is. Eleinte úgy fogadtuk ezt a fiút, hogy na ez is elmúlik majd, de még mindig együtt vannak.  A tesóm semmit nem csinál szokványosan, persze a szerelme sem. Találkoztak és pár hónap után úgy gondoltak, hogy pont egymáshoz valók, nincs min gondolkozni, már benne vannak a korban össze is fognak házasodni, de a gyerek projctbe már belefognak . Hiszen, ha körbenézünk magunk körül, erre a projectre legalább 2 évet szánni kell manapság.  Megjegyzem nálunk ez 7 év volt. Nekidurálták magukat és össze is hozták azon nyomban a gyereket. Először nagyon meglepődtek, de azután mérhetetlenül örültek. Mi , amikor bejelentették a hírt előszőr csak néztünk ki a fejünkből, azután mi is örültünk.

Ennyi, elvetélt, elveszítette a magzatot…..

A legszőrnyübb a dologban, hogy talán soha nem láttam rajta, hogy annyira akart volna valamit (valakit), mint ezt a gyereket…

„Az Élet olyan, mint egy hímzett terítő, amelyet alulról nézünk. Mi látjuk az összekuszálódott, sokszínű, értelmetlennek tetsző fonalakat. Isten pedig látja fentről a mintát.”

 

Pusz:

Sandybandi