Döbbenet a köbön

2007 december 7. | Szerző: Sandybandi |

 Helló!

Na benézek a blogomba és Hivatlan Vendég már  itt volt. Köszönöm a Szülinapos köszöntést, igen ma lettem 40 éves, és itt bőgök a gép előtt. Este családi party lesz, addig össze kell szednem magam. 40 év, na már írhatom, hogy e fölött is van élet, ugyan is 0 óra 2 perc-kor 40 lettem.  Döbbenet! Jó nagy torta kell, ugye!!!!!!!!

 Arra jutottam a 40 év tapasztalatával, hogy Micimackó szeretnék lenni, szaladgálni a réten , kergetni a lepkéket!

Ami még fontos, hogy ezt csinálhassam a világnak (persze nem nektek, csak a világba úgy bele).

Elment az eszem, hát lehet, én csak egy kicsit szeretném magam elengedni és nem görcsölni! Drága Majdnem Nyuszi KÖSZÖNÖM NEKED IS a köszöntés! Mindenkinek köszönöm, hogy benéztek hozzám!

Pusz:

Sandybandi

Márai Sándor: Ellenfél    

Nem félek a bombáktól, a tankoktól, sem a hírhedt és fogvicsorgató ellenfelektől. Szemlét tartok a világ felett, s megdöbbenve érzem, hogy semmi nem köt elég erősen, tehát nem is félek már semmitől. Csak az fél, akinek van mit veszteni.
De önmagamtól, nem tagadom, félek még kissé. Gyanakvással szemlélem magam, ezt a különös ellenfelet, kinek minden titkos gondolatát ismerem, s lépéseit és cselekedeteit mégsem tudom kiszámítani. Félek önmagamtól, minden eszközzel védekezem magam ellen, fegyelmezem, és ha kell, megfélemlítem, sőt büntetem magam. De ki az erősebb?…
Néha félek, hogy végül mégis ő az erősebb, a másik én, az ismerős és érthetetlen, akinek nincs névjegye, nincs teste, és aki legalább olyan erősen én, mint a kezem, vagy a szemem. Félek, hogy mégis erősebb, mert fölényesen bánik velem, mint egy vívó, aki talán le is becsüli ellenfelét: sebeket ad, óvatosan és játékosan, s talán csak azért nem döf le, mert – egyelőre – mulattatja ez az aránytalan bajvívás. Pardont kérjek tőle? Akkor nincs értelme az egésznek. Szökjek meg az életből? Akkor ő győzött. Semmit nem tehetek. Nem elég meggyőzni és leteperni az ellenfelet. El is kell viselni. Ez a nehezebb.