Köszönöm Istenem!

2008 május 5. | Szerző: Sandybandi |

                       Helló!

Tegnap az anyukákat ünnepeltük. A lányom nekem és a nagymamáknak is sajátkészítésű meglepetést tartogatott. Gyönyörű képeslapot is írt nekem, és elolvasva éreztem, hogy még ilyen gyönyörűt én soha nem olvastam. Arra gondolok, hogy régen kissé nevetségesnek tartottam, amikor anyukák egy -egy házi gyermek ünnepségen (pl oviban) majd elolvadtak a gyermeküket hallgatván, szemüket  le nem vették volna a gyerekről, és a körülöttük lévő világból csak a gyermek személyisége jut el hozzájuk. Hozzáteszem ez még akkor volt amikor nem volt gyerekem, és nem is nagyon tudtam elképzelni, hogy milyen leszek, mint anya. Úgy éreztem, hogy soha nem tudnék felkelni egy gyerekhez, lemondani számomra valami nagyon fontos dologról, ne mehessek el valahova, ne csináljam azt, amit én akarok. Azután megszületett a lányom, aki a férjem tenyerében elfért kis súlyával. Nem mondom, hogy rögtön anyuka lettem, de már születésekor éreztem, hogy ilyen gyönyörű gyerek nincs a világon! Azután szépen, fokozatosan én is anyuka lettem, mert valahogy a gyerekek formálnak bennünket. Isten megadta nekem, azt a csodálatos érzést, hogy én is anyuka legyek……, és minden más másodlagos lett, az átvirrasztott éjszakák, az, hogy valami nem úgy alkul, ahogy én szeretném. Köszönöm Istenem!

 

Szeretni valakit nem egyszerűen azt jelenti, hogy megteszek érte bizonyos dolgokat. szeretni sokkal többet jelent. Azt jelenti, hogy megmutatom számára önön szépségét, értékeit és fontosságát, azt jelenti, hogy megértem őt. (Jean Vanier)

Pusz:

Sandybandi