2008 március 28. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Azt mondja a zuram, kérlek szépen értelmezd nekem ezt a laza kis mondatot, és az orrom alá nyomja az APEH aktuális “hogyan csináljuk az adóbevallásunkat” kiadványát. Elolvasom egyszer, majd még egyszer, majd újra. Azután elolvasom hangosan is háromszor. Gondolkozom, hogy miért is nem értem, aztán arra jutok, hogy vissza kell menni az alapokhoz. Keressük meg az alanyt és az álítmányt a mondatban, általános iskolában ez volt az első lépés, úgy is mondhatnám, hogy induljunk el a kályhától. Na, de hol van itt az alany, és mi az állítmány, és különben is az olvasott szavak értelmesek egyáltalán? Mintha csak valaki, odalökte volna egymásután a szavakat, azzal a felkiálltással, csak legyünk túl rajta (már mint a szöveg megírásán). Ő túl is lett rajta, de én nem tudtam kiről is szól a szöveg, mit is és hogyan kell csinálnia. Átolvastam nagyon lassan és nyugodt körülmények között az egész szövegkörnyezetet, de ez a mondat, ami a lényeg, akkor sem nyílt meg előttem. Talán majd konzíliumot hívunk össze és megtárgyaljuk a barátokkal, mindenkei foglalhat állást a témában, és sajnos mindenki tud mondani még egy két értelmezhetetlen dolgot. Ez a magyar valóság!
Egyébként is szeretek ráhangolódni valamire. Speciel, a erre a Húsvétra nem sikerült.
2008 március 27. | Szerző: Sandybandi
Helló!
A fenébe, gondoltam, amikor megláttam azt az új arculatot. Nem tetszik. Persze hozzáteszem, hogy én személy szerint utálom a változásokat. A szemem már hozzászokott, hogy hogyan is néz ki ez a CAFEBLOG oldala, de most ez nem esik jól a szememnek. Igen én nem szeretek változtatgatni, beleszeretek egy arculatba és kész…. Ez vagyok én. A boltban is utálom ha átpakolgatnak valamit, tegyék oda ahova eddig, hogy én a vásárló könnyedén megtaláljam. Igen is impulzus vásárló vagyok, végig szaladok a polcok között, szemem az ismerős színeket keresi, ez alapján azonosítom be a csomagolásokat. Amikor pedig átcsomagolnak valamit, úgy mondjuk hivatalosan, hogy átdesign-olják (na magyarul átdizájnolják, hát nem szebb így), akkor nagyon fel tudok háborodni. Mondhatjuk, hogy konzervatív vagyok, vállalom, hogy igen.
Egyébként is szeretek ráhangolódni valamire. Speciel, a erre a Húsvétra nem sikerült. Nem csak azért, mert a lányommal együtt elkaptunk egy tüdőgyulladást okozó virust. Feküdtünk, mert fel sem bírtunk kelni. Ugyanakkor bennem volt a késztetés, hogy a lakást ki kell takarítani. Ezért takarítgattam, ahogy tudtam. A bevásárlás is nagyon nehezemre esett, de megcsináltam. Kimostam a függönyöket is, igaz miközben a létrára kapaszkodtam fel és közben szédülés, izzadás elővett, szidtam magam, hogy minek kell nekem ezt csinálni. Sütés, főzés is volt. Azt ezért mégsem gondoltam volna, hogy ilyen pocsék idő lesz Húsvétkor. A pászka szentelés is mindig a templom kertben van (mindig verőfényes napsütés volt, amióta visszaemlékszem). Most a tempolomba húzódott be mindenki, semmit nem láttam. A lányomat legalább előreengedték a kiskosarával.
Anyukám azzal vigasztalt, hogy mondta a rádió, hogy 152 év múlva lesz ilyen korán a Húsvét. Na, dünnyögtem magam elé, jó, hogy már nem érem meg, valahogy szeretem az igazi tavaszi Húsvétokat.
Szóval ilyen az amikor a szar is keserű. (Bocsi a csúnya beszédért, a lányom biztosan rám is szólna, de anya!!!!). Most, hogy kisütött a nap, mintha fokozatosan visszaszállna belém a tetterő. Milyen érdekes is az ember. Ilyenkor érzek csak késztetést, hogy valahol meditterrán vidéken éljek, magam mögött hagyva a sötétet és a sötét gondolatokat.
Pusz:
Sandybandi
Az ember bekötött szemmel halad át a jelenen. Nem tudhatja, legfeljebb sejtheti és találgathatja, hogy mit is élt át. A kendő csak később hullik le a szeméről és ő csak akkor, a múltba visszatekintve állapítja meg, mit is élt át és mi volt élményei értelme. (Kundera)
Na és én felálltam, és megkönnyebbültem……., de most merre?
2008 március 16. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Amikor kicsi voltam, azt gondoltam, hogy jó lesz, ha nagy leszek, mert akkor már megtaláltam az utamat és azon lépkedek. Igaz néha vannak dolgok amik el-eltérítenek, de mivel a főcélom ott lebeg a szemem előtt soha, de soha nem térek el a helyes iránytól. Céljaim letisztultak és jól értelmezhetőek lesznek. Hát ezek voltak régen a gondolataim. Ma sokszor azon gondolkozom, hogy van-e út a lábam alatt, képes vagyok-e megfogalmazni, hogy mi a célom, és ha véletlenül a céljaimnak megfelelő útra rátalálok, akkor rámerjek-e lépni. Hát ez lettem én! Miért írom ezt le, mert olyat csináltam, amit még sose. Szóval kaptam egy állást, és 2 hét után felálltam és azt mondtam, hogy én ezt nem. Mindig megtudom lepni magam valamivel, ez valami újdonság. Én nem voltam ilyen sose, mert én küzdöttem, akkor is, ha azt éreztem, hogy belehalok valamibe. Na , itt is küzdöttem, aztán végig gondoltam, hogy szükséges-e nekem “belehalni” ebbe. Ekkor szólta, hogy csa, holnap nem jövök. Én úgy lettem nevelve, hogy az ember teljesítsen és küzdjön a végsőkig, és, hogy nem szabad feladnom, mert az megfutamodás. Azt is hozzátehetném, hogy még azt is jobban elfogadja a környezetem, ha belehalok, mintha felállok. Na és én felálltam, és megkönnyebbültem……., de most merre?
Világ
2008 március 3. | Szerző: Sandybandi
|
Leegyszerűsítve a világot kétféleképpen szemlélhetjük:
- A világ egy nagy káosz.
- A világ jól van úgy, ahogy van.
“A világ egy nagy káosz”
Oly sok energiába kerül mindenben hibát találni, és azzal kínozni magunkat, hogy néhányan lopnak és csalnak, hogy vannak lusták, vannak, akik túl sokat esznek, mások túl sokat költenek, vannak, akiknek kaviár jut, másoknak csak bab. Lehet, hogy a kalkuttai éhezőkre mutatsz, és azt mondod: “Minden rosszul működik a világban!” De a távolból megítélni olyan szituációkat, melyeket nem értünk teljesen, nem túl nagy segítség. Ha változtatni akarsz a dolgokon, az már más dolog. De a gyötrődés nem segít. A segítőkész emberek, mint Teréz anya, nem gyötrődnek – ők cselekednek.
“A világ jól van úgy, ahogy van”
A másik lehetőség az, hogy elfogadjuk a világot olyannak, amilyen. Szöget üthet a fejedben: “Mi a bizonyíték arra, hogy a világ úgy jó ahogyan van?” Mert a világ olyan, amilyen! A Hold a Föld körül kering, a Föld a Nap körül, a rózsák virágba borulnak, a madarak énekelnek, az emberek megházasodnak… és elválnak, a szomszédok veszekednek. És ezek mind a dolgok nagy tervéhez tartoznak. Azt mondani, hogy: “Az embereknek nem kellene betegnek lenniük, az embereknek nem kellene hazudniuk…” olyan, mintha azt mondanánk: “A Nap túl nagy!” A dolgok olyanok és úgy működnek, amilyenek.
Gondolhatnád: “Nem lehetek boldog, ameddig nem lesz világbéke.” Nemes gondolatnak tűnik, de nem túl intelligens! Jobb ha már közben jól érzed magad, miközben azon munkálkodsz, hogy a világnak azon szegletében, ahol élsz, nagyobb béke legyen. Lehetséges úgy elfogadni a világot amilyen, és mégis elkötelezettséget vállalni arra, hogy javíts a dolgokon!
(Andrew Matthews – Hallgass a szívedre)
2008 február 27. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Petikét 3 éves kora óta ismerem, érzékeny, kedves gyerek. Peikét csúfolják, anyukája nagyon fel van dúlva. Hiszen ezt a gyereket már az óvodában is bántották, de most reggelente sír, hogy nem akar menni iskolába. Pedig Petike már 10 éves. A lányom osztálytársa. Sajnálom az anyukát és a kisfiút is. Hozzá kell tennem, hogy van egy elsős kishúga Petikének, aki megsérült a szűlésnél. A szülők mindenhova elhordták, hogy a kislány iskolás korára utolérje kortásait. Minden tiszteletem a szülőké és azoké akik el tudták érni, hogy most normál iskolába (kisebb osztálylétszámú osztályba jár a gyerek). Közben Petikének mindig alkalmazkodni kellett ehhez a helyzethez, mert mindig a testvéréről szólt minden! Anyuka panaszkodik, hogy a gyereke nagyon kegyetlenek egymáshoz. Ez igaz. Erre én azt mondom anyukának, hogy min csodálkozol, a felnőttek világa nem kegyetlen-e. Azt hiszem ez tükrödőzik sajnos a gyerkeinken is. Petika anyukája panaszkodik a tanárokra, hogy nem elég tökösek, és különben is nem tudnak tanulni ezek a gyerekek.
– Még is mi van a tanárok kezében?- kérdezem én, hiszen már alíg van eszköz a kezükben.
Petike anyukája kérdezi, hogy én mit csinálok ebben a helyzetben. Mondtam neki, hogy sajnos tudom a lányomtól mi megy az osztályban, és tudom van pár hülye gyerek aki tényleg nem normális. Én azt mondtam a lányomnak, hogy az iskolában nem lehetek melletted, és vannak olyan helyzetek, hogy igen is meg kell védeni magadat. Meg szoktuk beszélni a dolgokat, amik történnek a suliban. Amikor elsős lett őt is csúfolták, húzgálták a haját. Egyszer pedig elllökte valaki, úgy , hogy egy óriási dudor lett a fején, a baleseti sebészeten kötöttünk ki. Mondtam neki, ha nem ütsz vissza, akkor rád kapnak, és ……. Aztán túljutottunk ezen, ma már senki nem bántja.
Vagy talán nagyon is tudja, hogy mit lehet megtenni és hogyan…, és ez rettegéssel tölti el.
2008 február 25. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Berobogtam a Mekibe, na gondoltam veszek magamnak valamit mielőtt megkeresem a gyermekem( aki szülinapi bulizott). Rábambultam a kajákat kínáló táblákra, szemem a tortillát kereste (van-e még), közben arra lettem figyelmes, hogy egy fickó egy kisgyerekkel a karján kedvesen mosolyog rám. Periférián észrevettem a vele lévő nőt is, aki legszívesebben leszúrt volna ott helyben (tekintettel arra, hogy az Ő pasijától kaptam egy kedves, szép mosolyt). Akkor felismertem, nahát az unokatesóm Imi. Odafordultam, és elkezdtünk beszélgetni , megdícsértem a gyereket, aki láthatólag mivel szőke, kék szemű a “mi fajtánk is”, hiszen minden gyerek így néz ki a családban. A csaj közben tüntetőleg hátat fordított, nem akarván rólam tudomást venni. Ekkor az unokatesóm odaszólt, hogy nem ismeretik egymást. Modtam, hogy nem ismerem az új feleséged. Odaszólt a csajnak, hogy gyere már hadd mutassalak be. Se egy mosoly, se egy örülök, a csaj felkapta a tálcát és igyekezett helyet keresni. Én pedig arra gondoltam, hogy ez egy penészvirág…. Na ezzel elmenni valahova, megjelenni egy rendezvényen…..Az jutott eszembe, hogy a”régi” feleség milyen jó csaj, sikeres, van kisugárzása……, na nem azért, mert a mai napig jóban vagyunk. Még beszélgettem egy kicsit, közben előkerült a gyemekem, egy kicsit még a gyerekekről is beszélgettünk. Közben a csaj elviharzott melletünk, figyelemre sem méltatva gyönyörű gyermekem. Azért a legutálatosabb felnőttek is általában odafordulnak a gyerekekhez (megjegyzem itt)!! A gyermekemet végképp nem akarta megismerni, úgy látszik! . Elköszöntünk, és én leültem a bulizó gyerekekhez, és a szállíngózó szülőkhöz, hogy szót váltsunk egy-két dologról. Akkor eszembejutott, az unokatesóm anyja, aki nagyon belevaló nő. Kedvenc nagynéném, szókimondó, mindenkivel elbeszélget, az életet úgy veszi, ahogy van! Mivel anyukámmal nagyon jóban vannak, neki mesélte, hogy amikor már nem bírja az új menye faragatlanságait, beszólásait, csak annyit mond:
-Hülye vagy te Éci! –
Azt mondta is , hogy semmiről nem tud vele elbeszélgetni.
Ezt, amikor anyukám mesélte, kissé túlzónak találtam, a ami családunkban legalábbis nem szokás így beszélni egymással. Az első, feledhető találkozásunkkor elismertem, hogy egyáltalán nem túlzott a nagynéném és én is arra gondoltam, tényleg hülye ez az Éci!
Őszintén, sajnálom a csajt, ővé lett a fickó akit akart, kb. 9 évi szeretői státusz után végre elvették, és szült egy gyereket. Most viszont, hogy a feleség státuszában van, mintha elfeledte volna, hogy egy gyerekkel nem köthet magához egy férfit!! Még őt is felhívhatja az új szerető, amikor terhes, hogy már képben van, mint ahogy ő is megtette az első feleséggel. Vagy talán nagyon is tudja, hogy mit lehet megtenni és hogyan…, és ez rettegéssel tölti el.
Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét, mint a butaság.
Ödön von HORVÁTH
Pusz:
Sandybandi
Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. Ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik, ha kisajátítod tönkreteszed. Tartsd szabadon és örökre a tied marad.
2008 február 21. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Amikor húsz és harminc között voltam nem gondolkoztam sok mindenen. Az ember csak teszi a dolgát és nem agyal felesleges hülyeségeken. Nem voltak gyötrő gondolataim, mert úgy voltam, hogy ha valami nem sikerült, akkor majd elérem máshogy a célom. Nem is tudom, hogy mikor változtam meg. Mikor váltak a gondolatok szorongássá. Mindig félek, hogy valaki észreveszi ezt rajtam, kikacag. Ezért teljes erőből sugárzom, hogy igen is minden nagyon jó
A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani.
2008 február 15. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Itt esik a hó, mindent belep a fehérség!
A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak – amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak.
Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőkként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem az a legrosszabb, amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.
(Stephen King)
Pusz:
Sandybandi
Fohász
2008 február 14. | Szerző: Sandybandi
Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.
Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
A férjem persze rögtön azt mondta, hogy neki valami nagy baja van.
2008 április 1. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Hétvégén volt az első tavaszi túránk. Izomlázunk van, mert ez a sok betegeskedés legyengített bennünket. A férjem persze rögtön azt mondta, hogy neki valami nagy baja van. Erre én mondtam, hogy ez szimpla izomláz, és, hogy nem úgy kellene csörtetnie az erdőben mint egy dúvad. Ha kevesebb kilómétert gyalogoltatott volna velünk, akkor most lábra tudna állni. Maszíroztam a lábát, de az is rettenetesen fájt neki. Ezért elment a masszőrhöz, akihez rendszeresen jár, és így este szédítő magasságokba emelte fel a lábát, azzal a felkiálltással, hogy most már minden rendben van. Ennyi történt velünk. Egyébként a kirándulás nagyon jó volt, csak még a természet nem nagyon ébredezik, kissé kopár minden, de a levegő és a madarak éneke már a tavaszt idézi. Ne rohanj és ne emészd magad, csak látogatóba jöttél ide, ezért állj meg és érezd a virágok illatát! (Hagen, Walter) Kellemesen elfáradtunk és persze a túrák után jókat ettünk. Azon gondolkozom, hogy indítok a túrázós blogot, ahol írnék azokról a helyekről ahova rendszeresen járunk. Képeket is raknék fel! Ehhez viszont a fejemben össze kell rendezni a gondolataimat, a képeket is hozzárendezni. Az egész stilusát meg kell terveznem. Átgondolom magamban. Nem tudom érdekelne-e bárkit…….
Pusz:
Sandybandi
Még a legborzalmasabb válságok
Közepette is kell, hogy
Rejtőzzék benned némi nyugalom.
Oszd meg másokkal is. Amit adsz,
Megváltozik, s kevésbé érzed majd a
Kifosztottságot.
Oldal ajánlása emailben
X