Az embernek csak az arcát lehet ismerni, s arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.
2008 február 8. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Beteg a férjem, fekszik, nyög egyszóval haldoklik. Mielőtt lefeküdt volna lazán bedobott 6 db süteményt (kókuszkockát) és megevett egy szelet husit kenyérrel. Lehet, hogy ezek a kis kalóriabombák segítenek túlélni önmagát.
Jól nem vagyok, mert, habár már február van januári a gondolkodásom.
Vannak olyan napok, mikor az ég szürke, de ez nem jelenti azt, hogy a nap örökre eltűnt. (Arnaud Desjardnis)
Vagyis még mindig tart a januári depresszióm, de valami másról akarok írni most. A cicákról.
Szüleim kertvárosi részen élnek, ahol kutyát és cicát is tartanak. A cicák, amolyan igazi kertvárosi macskák, jönnek , mennek kedvük szerint. Már ameddig tudnak jönni-menni, mert már a második garnitúra macskát mérgezi meg valaki. Szóval volt 2 gyönyörű macskájuk, névszerint Peti és Misu. Őket a múlt évben mérgezték meg. Anyukám mondta is, hogy egy darabig nem kell nekik macska. A szomszéd állatorvos pár hete megjelent egy gyönyörű, hófehér macskával. Találták a kisfiával, és mivel nem lett meg a macska gazdája megkérdezte a szüleimet, hogy
befogadnák-e. Befogadták, megszerették. Igazán kedves, játékos, szeretreméltó cica volt. A környéken lakik valaki, aki nem állhatja a macskákat és rendszeresen lemérgezi őket, és a mostani mérgezési hullámnak ő is az áldozata lett. Az állatorvos ultrahangon megnézte a cicát, kapott infúziót, de mivel a méreg tönkrette a veséjét a macska szörnyű kínok között hallt meg. Nem értem az ilyen embereket!!!! Vajon ki lehet ilyen lelketlen?
Az embernek csak az arcát lehet ismerni, s arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan. (Gárdonyi Géza)
Pusz:
Sandybandi
Peti cica
Peti és Misu pihennek (felmásztak az ablakba)
Na és innen hiányzi még Szerényke képe, de őt még nem fotóztam le, csak a lányom telefonján van egy pár kép, ígérem azt is felteszem majd.
Na, mondom a lényeget, hogy már nem vagyok gyanta szűz.
2008 január 29. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Jó sokáig nem írtam. Januári depresszió, csak ennyit mondok, nem volt semmihez kedvem. Mellesleg meg kb. 2 hétig ment a hasam vagy hánytam, elindulni nem mertem sehova. Ha megettem valamit gyomorgörcseim lettek. Most, hogy a fejemben is rendet raktam egy kicsit jobban vagyok, de óvatosan eszegetek. Ennyi a negatív oldalamról. Múlt hét pénteken felhívtam a kozmetikusomat Beát (gyönyörű nő és nagyon aranyos), és hozzátenném profi kozmetikus. Elmentem hozzá, olyan nyúzott lett a képem. Szépen megmaszírozott és rendbetette az arcomat, bár hozzáteszem nem csúnya a bőröm, de vízhiányos már így negyven fele. Én azt vallom, hogy egy jó arcmasszázs bizony aranyat ér vízhiányos -száraz bőrnek. Na, mondom a lényeget, hogy már nem vagyok gyanta szűz. Megőrülltem attól a reklámtól, ahol csajok egymástól azt kérdezték, hogy gyantaszűzek-e még. Szóval én a lábamat nem gyantával szőrtelenítem, de erre én most nem is térnék ki. Mivel szőke vagyok, nem erős a szőrzetem, de persze leszedem én, de nem gyantával. 
Viszont megvizsgálgattam magam és határozottan kisebb bajuszt fedeztem fel magamon, na ez eddig nem volt, de így 40 fölött…..Szóval mutatom a kozmetikusnak, mondja is nekem van egy-két szőrszál igen látja.
-Szőrszál?- mondom én. Nem tudok már menni emberek közé.
Erre elkezd nevetni és mondja:
– Legyantázom, ha akarod.
– Már hogyne akarnám- mondom én, mert ugye nem mehetek így emberek közé.
Túl vagyok rajta, és nem is fájt annyira. Otthon megmutattam a lányomnak, hogy legyantáztam a bajuszom. Ő csak bölcsen annyit kérdezett:
– Miért volt bajuszod, nem vettem észre.
Viszont én jobban érzem magam, belenézek a tükörbe és mindig megnyugszom….
MÁS: Volt egy kis házibuli nálunk, a lányom meghívta pár osztálytársát, így bizonyítvány (félévi) kiosztása után.
 |
– Sandybandi néni tudja, hogy az micsoda?- Igazán nem is figyeltem mire irányul a kérdés. Visszafordultam és valahogy ez a válasz jött ki a számon:
– Nem-
Na itt a kislány elmondta, hogy mit is láttam, és az mire való, hogyan használandó. Egyszóval fel lettem világosítva. Mondtam a kislánynak szaladj öltözni, mert már a többiek az udvaron vannak. Elmondtam az uramnak, hogy na, most már tudom, amit tudok, ő, pedig nagyon jót röhögött rajtam.
Azt hiszem nagyon naív vagyok még mindig! Viszont ez is a személyiségem része.
Pusz:
Sandybandi
Színezd újra, színezd újra!
Az életed, ha megfakulna,
S az égbolt beborulna,
Ne menekülj, csak színezd újra!
(Magna Cum Laude : Színezd újra)
“Nem kell a fogtündérnek a fogam…..”.
2008 január 11. | Szerző: Sandybandi
| |
|
Helló!
BUÉK mindenkinek! Jó régen voltam itt! Van az úgy, hogy azt érzed, hogy nincs mit mondani, hát ez olyan volt! Persze annyi minden történt az ünnepek alatt, szeretem a családi együttléteket. Persze , mint mindig amikor szünet van valaki mindig beteg nálunk. A két ünnep között a lányom volt beteg, utána a férjem. Így a programokat is kissé a betegségekhez kelett igazítani. A lányomat nem kellett orvoshoz vinni. A férjemet azonban kénytelen voltam elküldenia háziorvoshoz, mert már azt hittem, hogy tüdőgyulladás van, úgy köhögött. Biztosan ismerős a helyzet, amikor odaért kétségbeesetten telefonát haza, hogy kb. 20 ember van előtte, ő ezt ilyen betegen nem bírja kivárni. Megnyugtattam, hogy ez a mai magyar egészségügy, űljön csak le a többi beteghez és nyögjön. Persze, hogy nem ült le, pár telefonnal kinyomozta, hogy az üzemovos a munkahelyén másnap rendel. Végül is elment ahhoz, és mondhatom nagyon elégedett volt, hogy nem kellett várnia egy percet sem. Én is megnyugodtam, mert felírt neki gyógyszert. Miközben szegény férjem a betegségével kínlódott a foga is megfájdult, hát, szegény embert még az ág is húzza. Tehát meg kellett látogatnia a fogorvost is.
 |
A lányomnak kihúzták a tejfogát és úgy, ahogy kell elrejtettük a párna alá. A fogtündér pedig elaludt, így amikor reggel a lányom bekukkantott a párna alá a kis fog még ott volt. A lányom pedig döbbenten jött hozzám, hogy nem cserélte ki a fogát a fogtündér pénzre. Én is megdöbbentem, hogy ez megtörténhet, hogy így átaludtam az éjszakát, elmulasztva ezzel alapvető fogtündéri kötelességemet. Nem is tudom, hogy mivel mentettem ki a fogtündért, de megpróbálkoztunk a következő éjszaka, na akkor már nem aludt el. Ezzel kiköszörülte a fogtündér a csorbát, de azt a döbbenetet , ami a lányom arcán volt akkor, nem fogom elfelejteni. Pusz:
Sandybandi
Ó, az a nyugalom, az a kimondhatatlan nyugalom, hogy biztonságban érezzük magunkat a másik társaságában, hogy nem kell mérlegelnünk a gondolatokat, sem a szavakat, de kiönthetjük őket úgy, ahogy vannak, együtt a pelyvát és a magot, jól tudva, hogy megbízható kéz válogatja szét őket, megtartva, ami értékes, s gyengéd leheletével szétfújja a többit. (T.S.Elliot) |
2008 január 8. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Itt vagyok, mindenkinek BUÉK!!! Karácsonykor annyi dolgom volt, hogy nem tudtam benézni hozzátok, ha véletlenül ráértem, akkor már valaki ült a gép előtt. Mivel ebben a családban én vagyok az anyuka státusszal megjelölt személy, hát persze nekem kellett várakoznom a gépre, a sorban mindig én voltam az utolsó. Az is igaz, hogy vagy mentünk valahová, vagy jött valaki. Persze az elmaradhatatlan betegségek sem maradtak el, előbb a lányom aztán a férjem betegedett le. Ezért néhány eltervezett programot törölni kellett (uszoda), viszont korizni voltunk, 2x moziban (az egyik alkalomra a lányom nyerte a jegyet egy helyi rádió játékán).
Különben csak ettünk-ettünk és ettünk. Gondoltam is rá, hogy amit az ember kínkeservesen lead a kilóiból egy -egy ünnepen magáraszedi pillannat alatt. Ez a nagy magyar forgatókönyv. Különben nagyon jók voltak az ünnepek, rengeteg ajándékkal és meglepetéssel (kellemes). Sajnos én januárban mindig padlóra keülök, szinte rettegve gondoltam rá, hogy eljön a január. Eljött, és most elég jól viseltem, eddig. Ez a pillanat nálam mindig eljön már elsején, na mot 8.-a van. Ennek örömére ma már többezer métert megtettem gyalog, hogy legalább lecsillapítsam magam. Talán azért nem jött ki hamarabb, mert a hétvégén a hegyekben is elég jól megdolgoztam magam, amikor hegyre fel és le másztam, azért a kis pillanatnyi lecsúszásért. Sajnos ez csak a szombatra vonatkozott, mert vasárnap volt az a borzalmas havas-ónos eső. Így vasárnap hazacsúszkáltunk, miközben hallgattuk a rádióban, hogy akinek nem muszály ne induljon útnak. Nekünk muszály volt.
Tegnap éreztem én már, hogy tele vagyok feszültséggel, ezért egyedül leszedtem a karácsony fát (magas volt és széltében is terebélyes), de megküzdöttem vele. Mindig a férjem csinálja, de ő elutazott, munkaügyben. Mondta, hogy hétvégén megcsináljuk, de úgy éreztem, meg kell csinálnom. Végül is sikerült nagy nehezen kijuttatnom a lakásból a fát, de a karácsonyfa tartót nem tudtam volna levenni róla. Éppen az udvaron bírkóztam vele, próbáltam kiütni a tartót (már több helyen kis véraláfutás volt a kezemen), amikor a szomszéd bácsika jött (már elmúlt hetven éves). Két-három ütéssel lejött a talp, egyszerűen. Arra gondoltam, hogy mégis egy férfi ember, aki tudja, hogy hova kell ütni. Nem tudom, hogy meddig küzdöttem volna a fával, így nagyon hálás voltam a segítségért. A lakás kitakarítása már gyerkjáték volt. Na megyek és dolgozok a taposóval 15-20 percet, hogy fel-felböfögő deprssziómat ezzel kezeljem.
Pusz:
Sandybandi
Karácsony felé
2007 december 22. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Juhász Gyula: Karácsony felé
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Pusz:
Sandybandi
Az én időmben, ami ugye még a múlt században volt, egy teljesen más rendszerben…
2007 december 19. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Kicsit fáradt vagyok, és nagyon fáj a vállam (már megint). A lányom meghúzta a nyakát, maszíroztam gondosan. Csak ezt a pár napot bírja ki még a suliban. Már nagyon fáradt, amit nem is csodálok, mert sok minden volt most neik. Múlt héten bemutató óra volt, mivel ők most negyedikesek, a jövendőbeli elsősök szülei nézték meg őket. Persze a lányomnak egy karácsonyi mesét kellett megtanulnia. Kissé érdekes volt az egész. Tanító néni üzent a lányommal, hogy keressek (én) egy mesét és tanítsam be a lányommal a nagy napra. Az én időmben, ami ugye még a múlt században volt, egy teljesen más rendszerben, szóval akkor a tanító néni keresett mesét és betanította a gyerekeknek (most én csináltam ezt). Kissé furcsáltam az egész elintézését, de végül is lenyeltem, amit mondhatnék. Ezek az apró kis “nyalatok”, amit ad az iskola néha elgondolkoztatnak! Abban a nagy poroszos rendszerben(amiben én nevelkedtem), valahogy nem ez volt. Mostanában vannak fenntartásaim az iskolával szemben. A lányommal megbeszélgetem az egészet, mert kell róla beszélnünk, de, hát nem én akarom megváltani a világot! Főleg nem a gyerekem kárára!
Viszont a Zeneiskola záró hangversenye nagyon jó volt, ja és az ottani tanár néni tudott meglepetést szerezni, pozitívat. A lányom fellépett egy jótékonysági hangversenyen is (a templomban), és a zongora tanár néni ebből az alkalomból megtanította neki a Mennyből az Angyalt! Ez nekem is meglepetés volt, mert, nagy titokban gyakorolt. A Zeneiskola záróhangversenye és a templomi hangverseny is nagyon jó volt!
Röviden ennyi és már a karácsonyi menű jár a fejemben……
Pusz:
Sandybandi
Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.”
(Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam)
Ha megéred a 100 éves kort, nyert ügyed van. Nagyon kevesen halnak meg 100 éves koruk után.
2007 december 11. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Itt vagyok és túléltem a köszöntéseket.
Pénteken a napján köszöntött a család, szombatok kevés barátot hívtam. Sütöttem – főztem és minden nagyon finom lett. Anyukám oroszkrém tortát hozott (gyerekkoromban is mindig ezt kértem), Akkora számok voltak rajta, hogy csak na. Azt monja anyukám, hogy direkt elment számokat venni, mert a közeli cuklrászdában csak “kicsi” számok voltak. Ezek jó nagyok voltak, de még a látásom az jó!!!!!!!!! Azért apukám csak beletenyerelt a tortába útközben. Most a másik oldalát fordítja felétek, nem a megtört felét. Ja, és van rajta egy kicsi napocska is, ezt a lányom választotta. A számok tényleg brutálisak!
A tesómtól egy szép gyűrűt kaptam, letisztult design (mondanám én), abszolut illik hozzám. A férjem Mozart csikot vett (imádom, de hízlal).
Na azért vissza nem adom!
Kicsit gondolkoztam, hogy kit is hívja a baráti találkozóra és akarom én ezt. Végül nagyon jó volt, nem röhögtem mostanában ennyit, ritkán tudom magam ennnyire elengedni, és csak röhögtünk egész este.
A nevetés elmulasztotta minden görcsösségemet, amit a negyvenedik életév gondolata jelentett számomra. Szinte megkönnyebbültem….. Erre gondoltam
Ha megéred a 100 éves kort, nyert ügyed van. Nagyon kevesen halnak meg 100 éves koruk után. Burns, George
Jó idézet mi?
Örökre megmaradnak a gyermekkor emlékei, az az érzés, amit a hullámok játéka kelt, ahogy a lábujjak alól kimossa a rózsaszín meg ezüst homokszemeket, vissza a tenger mélyére. Olyan nyugalmas volt; valami megfoghatatlan módon a halhatatlanság mutatkozott az ár-apály váltakozásában meg az ég és a tenger végtelenjében. Most, ahogy rácsodálkozom ugyanarra a szikrázó víztükörre, tudom, hogy ifjúságunkat sosem hagyjuk el, mindig magunkban hordjuk a szívünk mélyén.
Pusz:
Sandybandi
2007 december 11. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Itt vagyok és túléltem a köszöntéseket.
Pénteken a napján köszöntött a család, szombatok kevés barátot hívtam. Sütöttem – főztem és minden nagyon finom lett. Anyukám oroszkrém tortát hozott (gyerekkoromban is mindig ezt kértem), Akkora számok voltak rajta, hogy csak na. Azt monja anyukám, hogy direkt elment számokat venni, mert a közeli cuklrászdában csak “kicsi” számok voltak. Ezek jó nagyok voltak, de még a látásom az jó!!!!!!!!! Azért apukám csak beletenyerelt a tortába útközben. Most a másik oldalát fordítja felétek, nem a megtört felét. Ja, és van rajta egy kicsi napocska is, ezt a lányom választotta. A számok tényleg brutálisak!
A tesómtól egy szép gyűrűt kaptam, letisztult design (mondanám én), abszolut illik hozzám. A férjem Mozart csikot vett (imádom, de hízlal). Na azért vissza nem adom!
Kicsit gondolkoztam, hogy kit is hívja a baráti találkozóra és akarom én ezt. Végül nagyon jó volt, nem röhögtem mostanában ennyit, ritkán tudom magam ennnyire elengedni, és csak röhögtünk egész este. A nevetés elmulasztotta minden görcsösségemet, amit a negyvenedik életév gondolata jelentett számomra. Szinte megkönnyebbültem….. Erre gondoltam
Jó idézet
Döbbenet a köbön
2007 december 7. | Szerző: Sandybandi
Helló!
Na benézek a blogomba és Hivatlan Vendég már itt volt. Köszönöm a Szülinapos köszöntést, igen ma lettem 40 éves, és itt bőgök a gép előtt. Este családi party lesz, addig össze kell szednem magam. 40 év, na már írhatom, hogy e fölött is van élet, ugyan is 0 óra 2 perc-kor 40 lettem. Döbbenet! Jó nagy torta kell, ugye!!!!!!!!
Arra jutottam a 40 év tapasztalatával, hogy Micimackó szeretnék lenni, szaladgálni a réten , kergetni a lepkéket!
Ami még fontos, hogy ezt csinálhassam a világnak (persze nem nektek, csak a világba úgy bele).
Elment az eszem, hát lehet, én csak egy kicsit szeretném magam elengedni és nem görcsölni! Drága Majdnem Nyuszi KÖSZÖNÖM NEKED IS a köszöntés! Mindenkinek köszönöm, hogy benéztek hozzám!
Pusz:
Sandybandi
Márai Sándor: Ellenfél
Nem félek a bombáktól, a tankoktól, sem a hírhedt és fogvicsorgató ellenfelektől. Szemlét tartok a világ felett, s megdöbbenve érzem, hogy semmi nem köt elég erősen, tehát nem is félek már semmitől. Csak az fél, akinek van mit veszteni.
De önmagamtól, nem tagadom, félek még kissé. Gyanakvással szemlélem magam, ezt a különös ellenfelet, kinek minden titkos gondolatát ismerem, s lépéseit és cselekedeteit mégsem tudom kiszámítani. Félek önmagamtól, minden eszközzel védekezem magam ellen, fegyelmezem, és ha kell, megfélemlítem, sőt büntetem magam. De ki az erősebb?…
Néha félek, hogy végül mégis ő az erősebb, a másik én, az ismerős és érthetetlen, akinek nincs névjegye, nincs teste, és aki legalább olyan erősen én, mint a kezem, vagy a szemem. Félek, hogy mégis erősebb, mert fölényesen bánik velem, mint egy vívó, aki talán le is becsüli ellenfelét: sebeket ad, óvatosan és játékosan, s talán csak azért nem döf le, mert – egyelőre – mulattatja ez az aránytalan bajvívás. Pardont kérjek tőle? Akkor nincs értelme az egésznek. Szökjek meg az életből? Akkor ő győzött. Semmit nem tehetek. Nem elég meggyőzni és leteperni az ellenfelet. El is kell viselni. Ez a nehezebb.
Furcsa, de eddig bármelyik gyerek evett a borsófőzelékemből, imádta.
2008 február 13. | Szerző: Sandybandi
Már csak ez hiányzott, ez a kis finom influenza, hidegrázás, láz stb… 2 napig nem kelltem fel, a lányom vizesruhát cserélgetett a fejemen. Persze akkor jön ki rajtam aamikor még bevállalok más gyereket is, a barátnőm gyerekét. Itt alvós buli volt, a lányok nagyon jól szórakoztak, még az a szerencse, hogy már előző nap előkészültem mindenféle meglepetéssel. Nagyon megsajnáltam barátnőm kislányát, az utóbbi időben nagyon meghízott és ez nagyon bántja. Szegény elsírta magát, hogy ő milyen csúnya(ami nem igaz, mert szép kislány). Az viszont igaz, hogy ez a gyerek még biciklizni, úszni sem tud. Most tanul korcsolyázni, de csak azért mert az iskola viszi őket tesi óra keretében.
Most mondjátok, hogy könnyű valamit megitélni kivűlről (és igazatok is van), de azt gondolom, hogy még sem természetes, hogy egy 10 éves gyerek elhízzon! A gyerekek pedig szeretnének kipróbálni mindenféle mozgásformát, ezt kellene kihasználni. Beszélek is finoman a barátnőmmel, ezt elhatároztam. Persze hozzáteszem, hogy a barátnőm egy nagy dobozos csokis sütit hozott a gyerekeknek, aminek főleg a lánya nem is tudott ellenállni. Igaz én borsófőzeléket főztem halrudacskával, csak azután kaptak sütit. Furcsa, de eddig bármelyik gyerek evett a borsófőzelékemből, imádta. A lányom nagy imádója (Gergő, aki 9 éves és egy fejjel alacsonyabb a lányomnál), is azt mondta, hogy ilyen finomat még nem evett. Gondoltam is magamban, hogy ügyes ez a fiú, már dícséri az “anyósa” főztjét. Nagyon szereti a lányomat és már 5 évesen bejelentette otthon, hogy elveszi Zsófit feleségül, és nagyon elszánt.
Közben készülünk a farsangra. Turkáltam is jelmezt, mert varrni azt nem tudok. Ősasszony lesz a lányom, olyan ősemberes ruhában, haját leengedjük. Már nagyon várja, izgulunk ezerrel. Közben pedig készül még egy szavalóversenyre, egy vizivetélkedőre, egy matekversenyre. Hirtelen csak ennyi minden jut eszembe. Közben már alíg várja, hogy jó idő legyen és mehessünk biciklizni. Tegnap vett neki a férjem egy új biciklit, használt ugyan, de szép lányos. Egy kicsit felújjítja a férjem, azután a lányom felmatricázza, ahogy neki tetszik.
Hát ennyi fontos dolog történt velem!
Pusz:
Sandybandi
“Azt mondják, hogy az embereket három csoportba lehet sorolni: “Az a kevés, aki mozgatja az eseményeket, az a sok, aki ezt nézi, és a többiek, akik nem is tudják, hogy mi történik.”
(Andrew Matthews)
Oldal ajánlása emailben
X